*6. rész*

~I'm so lonely, broken angel~

-Rendben, úgy lesz! Nos, akkor.. Szia. - majd megölelt, s elindult a barátja kocsijához, s pár perc múlva el is mentek. Bezártam az ajtót, felmentem a szobámba, hogy az eddig ki nem pakolt cuccaimat most végre előszedjem, s mikor beléptem a szobába, az íróasztalon lévő képre pillantva elszomorodtam. A képen én és Cody voltunk, még a kapcsolatunk elején. Hirtelen minden emlék előtört, s az ajtónak támaszkodva a földre rogytam, s zokogni kezdtem. Vajon jól döntöttem? Tényleg ezt kellett tennünk? Nem lehet, hogy most hagynom kéne, hogy pár nap vagy hét alatt elfelejtsük mindazt a rosszat, ami ezen a héten történt, s újrakezdhetjük előröl? Bárcsak tudnám, mit kéne tennem....

S amíg zokogtam, s ezeken gondolkodtam, szép lassan beesteledett, s egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki csenget.

-Miért éppen most akar engem keresni mindenki? Előbb, vagy jobb esetben később, leginkább máskor nem érne rá? Jó lenne, ha végre mindenki egyedül hagyna pár napig..elegem van mindenkiből... - ezekre gondolva, a szemeimet törölgetve mentem le az ajtóhoz, hogy megnézzem, mégis kinek jutottam eszébe. Épphogy az ajtóhoz értem, mikor hallottam, hogy valaki ezeket kiabálja:

-Hé, Flower, itthon vagy? Hahó! Kérlek, nyisd ki az ajtót!

Ismerős volt a hang...Kendall volt az. Mindig örültem, ha hallottam a hangját, s az utóbbi időben még inkább örültem annak, hogyha láthattam, de most semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy találkozzam vele. Mégis akarva-akaratlanul odaléptem az ajtóhoz, s kinyitottam.

-Szia. Itt vagyok. Miért keresel? - mondtam szipogva.

-Szia. Mi történt? Tudok segíteni valamiben?

-Nem hinnem. Mellesleg... miért is keresel?

-Csak gondoltam, elmehetnénk moziba, de ahogy elnézem, ez most nem alkalmas.

-Bocsi, de most tényleg nem. Talán máskor.

-Rendben. Azért bejöhetek?

-Háát.. nem is tudom..

-Figyelj, ha most egyedül akarsz maradni, megértem, s nem fogok megharagudni, ha ettől tartasz. De azt tudnod kell, hogy ha valami szomorú dolog történik, nem a legjobb egyedül maradni.

-Tudom....de...most örülnék, ha kicsit egyedül maradhatnék. Majd talán máskor.

-Oké. Hát akkor, szia.

-Szia. S köszi.

-Ugyan, nincs mit. - majd Kendall elindult a kocsijához, de hirtelen visszafordult. - Flower. Ha esetleg mégis szükséged lenne rám, hívj, s jövök. Oké?

-Rendben. S még egyszer köszönöm. - majd bezártam az ajtót, s felmentem a szobámba. Elég rossz volt ennyire egyedül lenni egy hatalmas házban, de valahogy mégis azt éreztem, jobb most nekem így. Még egy darabig az ágyon gubbasztva, a Codyval közös fotót magamhoz szorítva zokogtam, egészen addig, míg álomba nem sírtam magam. Másnap reggel a képpel a kezemben ébredtem. Nehezen, de kikászálódtam az ágyból, s elballagtam a fürdőig. Azt hiszem, életem egyik legrosszabb döntése volt az, hogy akkor a tükörbe néztem. Kócos haj, kisírt, megdagadt, de mégis karikás szemek, elfolyt smink...hihetetlenül "szép" látvány voltam. Egy darabig néztem magam a tükörben  - mert nem akartam elhinni, hogy tényleg én vagyok, meg azért is, mert folyton rádöbbentem, hogy igen, ez én vagyok - s elég hosszú idő után úgy döntöttem, veszek egy jó hosszú forró fürdőt, s új életet - vagyis inkább életszakaszt - kezdtek. A hosszú - és megnyugtató - fürdő után kerestem pár kényelmes ruhát, s ezek mellett döntöttem:

Ezek után gyorsan ebédeltem - kicsit túl hosszúra sikeredett a fürdő - majd elindítottam a gépemen a kedvenc dalaimat, s rajzolni kezdtem. Sajnos a gondolataim ismét Cody körül jártak, s minden rajzomon megtalálható volt valami, amiről ő jutott eszembe. Ismét zokogni kezdtem, de most sikerült rövidebb idő alatt abbahagynom. Úgy döntöttem, kicsit gyakorlom az éneklést és a gitározást. Sajnos a dalolászásom is zokogással végződött. Jobbnak láttam, ha megfogadom Kendall tanácsát, s nem egyedül próbálok túllépni ezen; úgyhogy felhívtam Kendallt. Csakhogy akadt egy apróbb hiba: Kendall vagy ki volt kapcsolva, vagy lemerült a telefonja, ezért állandóan a hangpostája "fogadott". Mikor már tizedszer próbáltam elérni Kendallt, jobbnak láttam, ha üzenek neki a hangpostáján keresztül:

-Szia Kendall, itt Flower. Csak azért kereslek, mert még mindig szörnyen érzem magam, s szükségem lenne a segítségedre. Amint meghallgattad ezt, kérlek hívj. Fontos!

Ettől fogva csak vártam, és vártam, és vártam...